LOLOK
Minden, ami ló...
Vlaszaty János: Kezdő lovas oktatása,... ahogy én gondolom.
Ezt a kis könyvecskét Hargitay Mátyásnak, ifjukorom lovas mesterének ajánlom tisztelettel és szeretettel.
 
 
 
 
 
Előszó gyanánt
A ló a legokosabb állat. Gyakran hallani ilyen és hasonló kijelentéseket lószerető, többnyire fiatal emberektől. Ha összehasonlítjuk a kutyával, delfinnel vagy bármely más ragadozóval, meg kell állapítani, legalábbis az emberek által használt intelligenciamérés szerint: nem különösen okos. Simán elbukna olyan „okossági" vizsgákon ahol egy macskafélét, vagy akár egy házidisznót doktorrá avatnának. 1945-ben - akkor még én sem éltem - szüleim négy gyerekkel és teljes pereputtyal menekültek nyugatra az oroszok elöl.
Acsárd nevű családi ló, amolyan „szent állat” vonszolta a szekeret országokon át, aztán csak lefeküdt végső kimerültségében és megdöglött. A közeli kocsmáros - képzelhetik mi volt az étlapon l945 elején Németországban - pörköltet csinált belőle, amiből a halálra éhezett családom is kapott egy-egy kis tányérral.
Acsárd még halálában is őket szolgálta. Hát okos az ilyen?
Persze nem is buta. Pont annyi esze van, mint amennyire egy magafajta növényevőnek szüksége van.A lovat nem azért szeretjük, mert okos, hanem azért mert van és nem lehet nem szeretni.Fontossága vitathatatlan. Csaták és háborúk múltak a lovakon. Országokat vettek és vettek volna akár egyetlen lóért. Tevékenységeket, társadalmi berendezkedést, történelmet befolyásolt és sokszor meghatározott a ló. De én mégsem ezért szeretem.
Ha a lovam beleszagol a levegőbe, minden izma megfeszül és elnéz messzire, prüszköl és dobbant egyet, nos akkor úgy hiszem, hogy Ő maga az istenség, a szépség megtestesítője minden titkok tudója, az idő birtokosa. Majd ha hívom, idebattyog hozzám, gőzölgő párát fúj a kezemre, talán meg is nyalja, hátha van benne valami finom, majd hagyja, (mikor hagyja) hogy felüljek rá, és elkezdünk dolgozni, néha jól, néha rosszul, néha ő ront el valamit, néha én. Néha repülünk az akadály felett, néha ledob, de mindig ketten vagyunk. Két élőlény, két „emlős” fajhoz tartozó, de és mindig összetartozó lény. Az egyik az erejét, gyorsaságát adja a másik az eszét, és ebből lesz az eredmény, mindkettőnk eredménye.
Nos én ezért szeretem.  
 
 I. rész. Hogyan kerül valaki a lovak közelébe 2001-ben, Magyarországon? Valószínű mindenki másként.  Talán gyerekkori álmok kapcsán, mesék újkori hőseként, talán általános állatszeretet miatt , családi hagyomány alapján,  vagy egyszerűen mert ott van egy lovarda, talán sportszeretetből, hiszen ha valaki öttusa olimpiai bajnok akar lenni, akkor annak  lovagolni is tudni kell, vagy ne adj Isten a papa ki nem élt sportolói ambíciói miatt. Szinte mindegy, csak az utolsó verzió ne legyen.Volt egy kislány. Jó szinten háromtusázott már, és az apja öttusázót akart nevelni belőle. Reggel uszoda, 10 km futás, iskola, hétvégeken versenyek délutánonként, hulla fáradtan; lovarda. A kislány félt a lovaktól, utálta is őket, de kötelező volt. Mit gondolnak megtanult lovagolni valamennyire???   Szóval sokféle úton el lehet jutni ugyanoda, de senkit sem lehet erőszakkal megtanítani lovagolni.Apropó „megtanítani”.  Szinte minden kezdő felteszi: tessék mondani mennyi idő alatt lehet megtanulni lovagolni.? A válaszom általában lehangoló: Az első húsz év nehéz, de ha ügyes vagy utána már gyorsan haladsz. Ez persze inkább „szellemesség” mint igaz, de azt szeretném érzékeltetni, hogy vannak dolgok amiket nem lehet megtanulni, csak tanulni.Szóval ott tartottunk, hogy valaki először érzi meg a lószagot, vagy inkább illatot. Azt tartom jónak, ha első alkalommal nem ültetjük fel a lóra. Ismerkedjen meg a környezettel,  nézze meg a többieket, milyen felszerelést , ruhát célszerű beszerezni és ismerkedjen meg legalább egy lóval.És ezzel már el is kezdődött a lovaglás tanulása. Meg kell mutatni neki, hogyan közelítsen a lóhoz. Először  is elölről, de nem pont szemből.( Tudják: hátul rúg, középen ráz stb.) .Szólítsa meg a lovat, lehetőleg a nevén ( a ló nevén).  Nyugodt, de határozott mozdulattal érintse meg a ló fejét, (ne a szemét, mert attól könnyezik és ne a száját mert ott fogak vannak). Simogassa meg, de ne úgy hogy a ló csiklandozásnak vegye. Tudni kell, hogy a ló nem pont úgy lát mint mi. Olyan a szeme mint egy nagylátószögű objektívnak. Erre növényevői mivolta miatt van szüksége, hiszen legelés közben, ami a természetben „munkaidejének” fő részét tölti ki, a ragadozót látnia kell. A mozgást a látótér szélein is rendkívül jól érzi. A „nagylátószög”  miatt pedig,  a feléje egyenletesen közeledő tárgyat gyorsulva érzékeli.  Ezért „ijedős” a ló, és ezért ne hadonásszunk körülötte. Tehát; ha megvan a kapcsolat  a lovas és ló között, akkor már nyugodtan simogathatja, paskolgathatja: „beszélgessenek.”Persze az oktató felelőssége, hogy ne egy  "vaddisznóhoz” vezesse a leendő olimpikont.
Ejtsünk egy szót az öltözékről. Természetesen eleinte nem lehet elvárni senkitől, hogy lovaglócsizmában és lovaglónadrágban jelenjen meg., de célszerű egy minimumot betartani. „Hernyótalpú” cipővel ne üljön senki lóra! Tehát a cipő talpa sima, vagy majdnem sima legyen, a szára pedig minél magasabb. Ha alacsony a szára, akkor erős zoknit, de inkább térdharisnyát vegyünk fel. A nadrág, ( mert szoknyában nehéz lovagolni) elég bő legyen, vagy ha szűk, akkor rugalmas anyagból való. A szára érjen rá a cipő szárára. Felső ruházat: az időjárásnak megfelelő, sportolásra alkalmas, ( jól szellőző és réteges) legyen  Félmeztelenül nem illik lovagoni.  esetleg csak fiatal hölgyeknek. Meg kell említeni a lovas sapkát, a „kobakot” amit jó ha a legelső alkalommal már használunk. Leendő lovasunk odavezeti a felszerszámozott  lovat a gyakorlás helyszínére. A lovat mindig balról vezetjük. Jobb kezünkbe fogjuk a szárat a zabla alatt, bal kezünkkel a szár végét (lásd a lenti képet).
 
 






És lassan eljön a nagy pillanat: a  lóraszállás.  Nem könnyű feladat. A ló bal oldalán, egy kicsit, vagy még jobb ha nagyon, szembe a ló menetirányával beletesszük a lábfejünket a kengyelbe , ügyelve arra, hogy a kengyelszíj  megfelelő csavarásban legyen .( Hogy mi a nem megfelelő, azt majd megtudják ha felültek.) Bal kezünket a ló marjára - közel a nyereghez - tesszük (!!!), jobb kezünkkel megfogjuk a hátsó nyeregkápát és kis rugózások után ,minél közelebb a lóhoz, megpróbáljuk elérni, hogy jobb lábunk a ló másik oldala felé tendáljon (lásd a lenti bal oldali képet). 



A következő kép mindennek az ellenkezője: vagyis a lovas hátulról próbál felmászni, jól megkapaszkodik a nyeregbe és az eredmény érdekében kidugja a fenekét. Ha elképzelik, hogy nem mindenkinek van csak akkora feneke mint Lindának (bemutató lovas), akkor elképzelhető az eredmény is:
1.  Szerencsés esetben a ló nem esik el.
2.  A nyereg, a képen látható módon lefordul, hacsak nem húztuk meg annyira a hevedert, hogy szegény pára már zihál a légszomjtól.
3.  A ló elindul előre, (mert általában el szokott), és mivel mi eleve  hátul vagyunk,  ottmaradunk ló nélkül.


 
                                                                                                     FIGYELEM!  A felső: elrettentő kép! 

Hogy "tendáljunk" azt azért mondtam így,  mert el kell kerülni , hogy a felállás okozta sikerélmény hatására belehuppanjunk a  nyeregbe. Ez durva támadás lenne a ló gerince ellen, és lehet, hogy ő is annak venné.

A bal oldali képen Linda a térdével segíti a sima nyeregbeülést.

 A „baloldaliság” a lovaglásban onnan fakad, hogy a lovaskatonák jobb kézben tartották a kardot, bal oldalon lógott a kardhüvely. Ha elképzelni nehéz: próbája ki hogy lehet baloldalunkon lógó  karddal jobb oldalról nyeregbe szállni! A bal oldal ma már  csak hagyomány, de épp ezért kötelező!

Tehát a térdünk fékezésével simán beleereszkedünk a nyeregbe, beletesszük a jobb lábfejünket is a  kengyelbe, és ezzel az esetek 95 %-ban felvettük az” állatorvosi lovas” helyzetét, vagyis:

 
vagyis
1. A lábfej nagyon elől van, becsúszva a kengyelbe,     kifelé fordítva, a sarok felhúzva!
2. A térd és a lábszár nem símul a lóhoz!
3. Túl hátul ülünk a nyeregben!
4. Hát begörbülve, vállak elől és fent!
5. A fej előre hajlik!6. A könyök messze a deréktól,a kézfej bár ökölben van, de     vízszintesen!
( Nem volt könnyű Lindának, aki gyakorlott lovas, ezt megcsinálni)
Ezek után semmi mást nem kell csinálni csak mindent fordítva, és jó lesz az ülésünk.     
 
Vagyis:                                                                                
1.    Lábfej a test súlypontja alatt, kengyel talpközépen, nagyjából párhuzamasan a lóval,     sarok           leeresztve.
2.    Térd és a lábszár odasimul a lóhoz
3.    A nyereg legmélyebb pontján ülünk
4.    Hát egyenes, vállak hátul és lent.
5.    Fej felemelve6.    Könyök odasimul a derékhoz
7.    „Állított” ököl.      
8.    Ugye milyen egyszerű  így alapfokon!    


Kedves KEZDŐ LOVAS!  Bizonyára úgy gondolja, hogy „ hagyjanak engem békén ezekkel a marhaságokkal, én nem akarok filmszínész lenni, ezer egyéb dolgom van, azért akarok lovagolni, hogy jól érezzem magam. Kedves KEZDŐ LOVAS. Önnek igaza van. De én mindezt azért mondom ilyen részletesen esetleg szájbarágósan, hogy Ön  egy év múlva valóban jól érezze magát a lovon. Meg lehet tanulni - hobbi szinten- a fenti hibákkal együtt is „lovagolni”, de később „ezer” problémája lenne, ha ezeket a szabályokat ( meg a következőket) nem tanulná meg már a legelső órákban. Minden egyes pontról sokat lehetne beszélni, de önnek egyenlőre el kell hinnie, hogy ezt így kell csinálni, ennek értelme van. ...............K Ö S Z Ö N Ö M .
Tehát  ülünk a lovon. A futószár egyik végén mi vagyunk, ( a ló és a lovas), a másik végén az oktató. (Lehet fordítva is ). Elkezd a ló, az oktató irányításával, körbe-körbe  lépkedni. Próbáljuk meg felvenni a „helyes ülés”-t, amit már ismertettünk. Elképzelhetetlen, hogy egyszerre minden pontnak megfelelően üljünk, de törekedni kell rá.Egy-két perc „barátkoztató” séta után az oktató megállítja a lovat, és következnek az alapgyakorlatok. 
1.     A megfelelő ülésből felállunk a nyeregbe.  Nos ez általában, az első esetekben katasztrófális eredményre vezet.A lovas” annak ellenére”, hogy jól előre tolja a lábfejét, nehezen tud felállni, és ha sikerül, akkor is mindig visszahuppan. Ha nem huppan vissza azonnal, de az oktató megkéri, hogy ne nézzen lefele, hanem emelje fel a fejét;  akkor biztosan. Rendkívül fontos, hogy elérjük sok-sok gyakorlással, hogy kényelmesen fel tudjunk állni.  Ehhez a lábfejet hátrább, a súlypontunk alá kell húzni, a feneket kicsit előre engedni és a lábszár enyhe szorításával, egy kicsit beletámaszkodva a térdbe, ki tudunk egyenesedni. Ezt többször gyakorolni kell!         
Ha ez megy; következhet  a felállás törzsforgatással, lehetőleg kettőzéssel.  A A kar lehet derékon, oldalsó középtartásban és magastartásban. Az utóbbiaknál ügyelni kell, hogy a kakar  nyújtott és  valóban vízszintes, ill. függőleges legyen. A fej minden esetben forduljon teljesen hátra.
 
 
Következhet az előre,-hátrahajlás. Ha előre hajlunk kezünk érjen össze a ló szügye elött, ha hátra, akkor a fejünk érje el a ló
 
 Balra- jobbra hajlás. Bal kezünkkel a bal lábujjat, jobbal a jobbat érintsük meg persze felváltva. De az ügyesebbek még lejjebb is hajolhatnak.      Szegény lovas ha mindezt néhányszor végigcsinálta úgyhiszi, hogy véget ért a kínzása.  Pedig most az egész  gyakorlatsort, többször is meg kell ismételni  lépésben.     
Ezeknek a gyakorlatoknak az a célja, hogy a lovas kezdje otthon érezni magát a lovon és ami a legfontosabb  az EGYENSÚLYA  kialakuljon.  Rendkívüli fontosságot tulajdonítok ennek. Késöbb ugyanis, amikor a lovat különböző feladatokra „kérjük fel”, az részben pont ennek az egyensúlynak a felbontásával történik.  Bontani pedig- mint tudjuk- csak azt lehet, amit elötte felépítettek.    
A lovas a lovon , ha az áll, igen jól érzi magát. Csakhogy a ló mozogni is tud, merthogy ez a lényege. Három alapvető jármódja van a lónak;   úgymint 
A:  az elöbb már említett  lépés;  ekkor a ló lassan halad és nem ráz. Egyszerre három lába is a talajon van és az összes lábát külön-külön emeli. Hogy milyen sorrendben avval majd késöbb foglalkozunk.        
B.    ügetés.  Ez már nem olyan emberbarát jármód mint a lépés. Kétütemü mozgás, tehát egy-kettő  egy-kettő-t számolhatunk közben. A ló átlós lábai ( és mivel összesen négy van ) kettő-kettő ér egyszerre a talajra. Ebből könnyű következtetni arra, hogy miközben a ló vízszintes vektor irányába jelentős utat tesz meg, a függőleges vonalán föl-le irányban ciklikus mozgást végez. Ez még mindig nem lenne nagy baj, ha nem lenne ott egy lovas. Mer ha a lovas akkor megy le,  mikor a ló fel,    nos ez mindkét nem esetén súlyos következményekkel járhat....     Az elöbbi galibát kétféle módon lehet elkerülni;  az egyik a tanügetés.  Ekkor kicsit hátradőlünk, és ezt a föl-le mozgást derekunk mozgatásával „kirugózzuk” úgy, hogy fenekünkkel követjük a ló mozgását.. ( Ha előre dőlünk, akkor erre semmi esélyünk sincs). Eleinte  megfoghatjuk az első kápát először két, de hamarosan már csak egy kézzel. Lassan -lassan el kell engedni ,kezünket tegyük csípőre, oldaltartásba, magastartásba, mint az „alapgyakorlatok”-nál, illetve  egymáshoz közeli, „állított ököl”-be, a nyereg elé a lóra.  Miután a közvetlen életveszély elmúlt és a lovas halálfélelemtől ellilult ajkai ismét pirosak; törődhetünk a  helyes testtartás-sal.  Ezt már a legelején ismertettük „helyes ülés” címszó alatt.  Tehát:  lábfej helyzete, ( megfelelő helyen van, nagyjából párhuzamos a lóval, a sarok le van eresztve), térd (odasimul) , fenék (legmélyebb pont), derék-gerinc ( nem puposít),  fej  (fent van), váll (hátul és lent), könyök  (testhez simul ),  ököl ( ha alap helyzetben van akkor állított )  stb.        Ha a lovas az első félórában az  összes kritériumnak egyszerre, nem tud megfelelni ne essen kétségbe.Talán, ( de nem biztos)  „húsz év múlva”.     A másik módszer az előbbi problémára a  könnyű ügetés. A „ könnyű ügetés”  története nem olyan régi. A XIX. sz. végén egyszerűen feltalálták, és azóta a legszélesebb körben elterjedt.
Szegény, elgyötört „kezdő lovas”-unk, aki  már átesett a tanügetés első óráján, nehezen tudja elképzelni, hogy ahhoz hasonlót amit Ő ott művelt, évszázadokon, évezredeken keresztül,  élő emberek milliói gyakorolták; szinte folyamatosan.     A könnyű ügetéssel pedig  azt a trükköt találta ki az intelligens ámde lusta ember, hogy az ügetés egyik üteménél együtt felemelkedik a lóval, de nem megy rögtön vissza vele ( mint a tanügetésnél) hanem ravaszul kivár egy ütemet, és annak a lemenő szakaszához csatlakozva visszaül.   
Erről Szuszi nevű német vizsla kutyám jut eszembe, aki ! mindig jött velem, ha kilovagoltam, akár nagy túrákra is. Nem  maradt le sosem. Egyik nyári napon kimentünk a közeli „Nagyrét”-re és tettem egy vágtakört. Kutyám rohan utánam. Elkezdtem a következő kört, de az én kutyám lefeküdt egy bokor alá, „körözz csak ha akarsz” mondta, és mikor meguntam és elkezdtem hazafelé lépkedni; újra .csatlakozott hozzám. Okos!     
Szóval a „könnyű ügetés” ma már teljesen általános, takarékos jármód mert kíméli a lovast és a lovat is. A tanügetést  szinte csak idomítási, gyakorlási és verseny-célokra alkalmazzuk, bár jelentősége ott rendkívüli. A „könnyű ügetés”-nél a megfelelő testtartásra éppúgy kell vigyázni mint a tanügetésnél, ugyanazok a szabályok érvényesek mint amit a „helyes ülés” és a „tanügetés” tárgyköréből már ismerünk. Célszerű ugyanazokat az  alapgyakorlatokat  újra és újra  végrehajtani amiket állásban, lépésben és tanügetésben végrehajtottunk. Én negyven éve ültem fel először lóra, de ha most felülök először „cihelődök” egy kicsit, felállok, leülök, forgolódok stb. és úgy vettem észre, hogy nálam sokkal eredményesebb lovasok is valami hasonlót tesznek.   A harmadik alapvető jármód a  ...
vágta, de még nagyon sok feladatunk van amit lépésben és ügetésben kell megoldanunk úgy- hogy a vágtáról később beszélgetünk.     De most még mindig „ futószáron” vagyunk mikor elkövetkezik a nagy pillanat, megfogjuk a szárat. A szár fogásának egészen pontos szabálya van, de elmondani bonyolult, inkább nézzék meg a képen, és persze nagyon figyeljenek az oktatóra. (Most is).     A szár a lovas és a ló kapcsolatának egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb eszköze. Ha egy autóhoz hasonlítjuk a lovat, akkor a szár fék és a kormány. ( Az autó kormánya, mielőtt valaki politikára gondolna.)Egyik vége a kezünkben van, a másik végével a zablán (vagy más eszközön) keresztül a ló fejét, és ezen keresztül az egész testét, mozgását irányítani tudjuk. Sajnos nem olyan könnyen mint a kormánnyal az autót.  Ugyanis  két szár van!!!   Ezt a látszólag egyszerü tényt nagyon szeretném hangsúlyozni, már a szárfogás gyakorlásának legelején, ugyanis erről sokan - még gyakorlott lovasok is- sokszor megfeledkeznek.       Tehát ha „helyes ülés”-ben  megfogjuk „helyesen” a szárat, el kell dönteni, hogy hol! A célszerű szárhosszúság ugyanis gyakran változik. Az alaphelyzet az, hogy ha a száron könnyű kapcsolatot érzünk a ló fejével akkor a két állított és egymáshoz közeli öklünk a nyereg elött egy-két centivel, hozzáér a ló marjához. 
 
Persze a ló  helyzete és mozgása következtében gyakran változtatja  a fejét, nyakát, ezért nekünk villámgyorsan új szárfogást kell venni, hogy a fenti helyzet nagyjából visszaálljon. Ezt úgy tudjuk legjobban elérni, hogy egyik kezünkkel megfogjuk mindkét szárat,  A másikkal előbbre nyúlunk  a száron, majd ezt megismételjük a másik kezünkkel is.     
Ha egy autóval elindulunk célszerű fékpróbát csinálni! Ha az oktató elindítja a lovunkat, utasítására, állítsuk meg azt, vagyis húzzuk meg a százat. A ló meg fog állni, de ez nem mindig lesz így!  Ha egy ló úgy igazán elindul a maga 5oo kilójával és nem akar megállni, akkor nekünk csak úgy van sanszunk a túlélésre, ha trükköket alkalmazunk. Az egyik trükk;  hogy  sohasem húzzuk a két szárat egyszerre, egyforma erővel!.  Ez a szabály nem csak a megfékezendő ló esetében érvényes, hanem  szinte mindig.     
Tehát  ha a járó lovat lassulásra vagy megállásra  akarjuk felkérni, akkor a szárakat , váltott erővel huzogassuk meg , ha szükséges fokozódó erővel, mindaddig, amíg célunkat el nem értük.
Ez a váltott huzogatás azonban olyan kis mértékű legyen, hogy kívülről szintre ne is lássék.!
Teljesen hibás, ha úgy húzzuk meg az egyik szárat, hogy a másik meglazúl,lelóg. !    
Ha tehát a „fék” működik; elindulhatunk. Autónk elindításához azonban  nemcsak futóműre, motorra, üzemanyagra, kormányra és fékre van szükség, hanem gázpedálra is. A lovas legjobb „gázpedálja” a láb, a sarok.  Ha „helyes ülés”-ben vagyunk , mindkét sarkunkkal nyomjuk meg a ló oldalát. Ha erre nem reagál szegény pára, akkor ugyanott rúgjunk bele egy kicsit, két kicsit, három kicsit stb és ha még mindig áll bambán, akkor egy nagyot és így tovább.
Előbb-utóbb elindul mert ez neki sem szórakozás.     A valóságban persze nem így történnek a dolgok, mert nem tudjuk sem megnyomni sem megrúgni a ló oldalát, ugyanis nem vagyunk „helyes ülés”-ben.  Innen látom, hogy a lábfeje nagyon elől van, és hiába kalimpál, a sarok nem éri el a ló oldalát. Tehát húzza hátrább a lábfejét (tudja; súlypont alá, lenyomott sarokkal), és ott próbálkozzon!  Ugye, hogy sikerült.  Megrúgni a lovat persze itt sem könnyü,  mert inkább előre-hátra lóbálja a lábát. Tehát próbálja meg a térdét erősen összezárni, az előbbi helyzetben lévő mindkét lábfejét szétnyitni, mintegy 5-20 centire a lótól, és hirtelen összezárni. Ez is sikerült!    
A „lovat megrúgni” kifelyezés  gondolom sok emberben visszatetszést kelt. Ez valójában  csak egy zsargon.  Hivatalos nevén; csizmasegítség.  Vagyis a lovat többnyire a „csizmával”   „kérem fel”  hogy fáradjon előre.
Tehát ha azt halljuk egy edzőtől (oktatótol) , hogy csizmaaa... akkor szemrebbenés nélkül tudnunk kell, hogy minimum egy kicsit, bele kell rúgnunk a ló oldalába, lehetőleg az előbb már ismertetett, hatékony módon.  Hogy ez a lónak túl nagy fájdalmat okozna ;arról nincs információm, (bár ha így lenne a ló biztosan durván jelezné), de valahogy tudomására kell hoznom,  hogy előre szeretnék menni.      
És most itt érdemes átgondolnunk, hogy mit is akarunk a lóval. Lehet szeretgetni, simogatni, etetgetni, ( ez is nagyon kedves foglalatosság), de ha használni akarjuk, esetünkben lovagolni akarunk rajta; akkor el kell dönteni, hogy ki a főnök. Nekünk kell eldönteni, és el kell érni, hogy a ló a mi akaratunkat hajtsa végre.(( dupla zárójelbe teszem, hogy a „mi akaratunk” jobb mint az Ő érdeke””)).  De ha eldöntöttük, hogy mi leszünk a FŐNÖK, ( a lószerető főnök ) akkor éredemes megismerkedni az általam, ( és a szovjet tudósok által) hosszasan kifejlesztett  minimális  túlagresszivitás” elvével.
Ez röviden azt jelenti, hogy mindig egy fokkal, lehetőleg nem kettővel, agresszivebbnek, ha úgy tetszik, durvábbnak kell lennünk, mint a ló.  Ugyanis , ha eddig még nem tudták; a ló sem „habostorta”.  Elég goromba megnyilvánulásai lehetnek és ezeket  legalább ugyanolyan gorombán kell kezelnünk.  El kell dönteni, hogy a nyúl,  vagy mi vigyük a puskát.  És ha engem kérdeznek; én jobban érzem magam ha a saját kezemben van, mint a nyúléban.     
Szóval most már a teljes arzenál fölött rendelkezünk. Elindulhatunk lépésben a lovardában. A lovarda , értelem szerűen, az a terület, ahol lovagolunk. A lovarda áltatában téglalap alaku. A téglalap két nagyobbik oldalát hosszú fal-nak nevezzük, a két kissebbik oldalát rövid fal-nak. A falak mentén mindkét irányba mehetünk.  Ha a bal kezünk mutat a középpont felé akkor bal kézen vagy bal körön  lovagolunk, ha jobb kezünk mutat befelé akkor nyilván jobb kézen illetve jobb körön. ( A kettő ugyanazt jelenti.)
 
Fájdalom, de többnyire nem egyedül vagyunk a lovardában.  Lépésben a lovas a kör belső részén haladjon, hogy az ügető lovasok kívülről haladhassanak el mellette.  Az ügető lovast a vágtázó is kívülről előzi meg. Ha szembe találkozunk azonos jármódban haladó lovassal akkor mindig a jobbkezek találkoznak.   A magasabb jármódban haladó lovas a külsőbb körön halad.  Ezeket a szabályokat célszerű betartani, de nem minden áron.  Ha látjuk ,hogy valaki eltökélten rossz irányból akar elmenni mellettünk, ne próbáljuk meg ebben megakadályozni, egyáltalán más lovasok közelében sose csináljunk hirtelen, kiszámíthatatlan irányváltoztatásokat.
A „ jobbkezek találkoznak” szabály sem véletlenül alakult ki.  Képzeljék csak el, hogy milyen vívás lenne abból, ha két ellenséges lovaskatona nem a kard-oldalon ( vagyis a jobb kezeknél)  találkozna szembe egymással. Ezek után találják ki Önök, hogy a férfiember - már a jobb fajtából való- miért megy mindig a hölgyek bal oldalán !?
.   
Tehát haladunk a lovardában.  Először leginkább  osztály- ban, ami azt jelenti, hogy egy , lehetőleg gyakorlottabb, lovas után több lovas is megy. Ez azért egyszerűbb mert a ló, mint csordaállat, mindig szívesebben megy más lovak után mint egyedül,        így a ló irányításával kevesebb gondunk van, és nyugodtabban gyakorolhatjuk magát a mozgást.   
     
Előbb-utóbb azonban saját (ló)lábunkra kell állnunk.  Először lépésben, majd ügetésben, tanuljunk meg egyenesen és kiegyensúlyozottan járni. Ez nem is olyan egyszerű, még akkor sem, ha a ló már tud járni  (nem biztos!.) ugyanis ha felülünk a lóra, akkor megváltozik a ló egyensúlya, mozgása is és a mienk is.
Tehát gyakorolni, gyakorolni és gyakorolni kell, az eddig megismert dolgokat,„készség”-szintre  emelni.  És ha Ön a lovával a hosszú falon, akár lépésben akár ügetésben, 3o métert egyenletes tempóban -, úgy, hogy a keze és a ló között sima kapcsolat van, vagyis pár deka erővel „húzza” a szárat, „annyi van a kezében”,  a ló feje nyugodt és természetes tartásban van, az Ön keze és lábfeje egy helyben van-  meg tud tenni: nos akkor jó úton jár.      Mennyi idő telt el az első lóraülés óta?  Nos ez nagyon változó. Elsősorban Öntől függ, de függ az oktatótól, a lovaktól és a körülményektől, de biztos, hogy egy-két tíz órán már túl vagyunk, és abban is, hogy az így megszerzett tudásra már alapozni lehet.  Felsőbb osztályba léphet.  


 
2.   rész

 

     „ Nna, kellet ez nekem? Nem elég, hogy tudok ügetni, még az sem mindegy, hogy melyik lábra! Hogy-hogy melyik lábra?”  Bizony nem mindegy. Az a szabály, hogyha „körön” ügetünk, akkor mindig a külső első láb-ra kell leülni. Ezt persze könnyebb elmondani mint megcsinálni.  Ráadásul azt sem tudja szegény lovas, hogy éppen melyik lábon üget.  Nos azt javaslom, hogy ügetés közben kukucskáljon le a ló külső-első patájához, közben skandálja a saját ütemét, egy-kettő, egy-kettő, és ha azt tapasztalja, hogy a leülése pillanata egybeesik a külső-első pata földretoppanásával; akkor jó lábon ül.  Ha nem esik egybe, akkor értelemszerűen  rossz lábon ül. És mivel emiatt az oktató általában ordít, hagyjon ki egy ütemet, vagyis mikor leült egyetlen-egy ütemre tanügessen és ezzel máris átült a helyes lábra. Ha átült; gratulálok, de nem biztos hogy így történt. Ugyanis ha két ütemet (négyet, hatot .kétzernégyszázharmincnyolcat, vagyis páros számú ütemet) hagy ki, akkor ugyanoda ül vissza !  Nem baj, kezdje elölről!
Ezután erre mindig nagyon figyeljen, lesújtó hatást kelt ugyanis, hogyha akár rövid ideig is, rossz lábon üget.    ( Megszeretném nyugtatni, hogy később ez nem lesz ilyen procedúra, mert a ló mozgásából, de a ló vállának mozgásából biztosan, megállapítható a „helyes láb”.)
    
Ha ügetésben, (ezalatt ezután mindig „könnyü ügetés”-t értek,) hosszú, egyenes úton, például terepen halad, tudatosan váltogatni kell a lábakat.  Ha erre nem figyelne, akkor az ügetés 95 %-ában csak az egyik lábon ülne, mert a ló  átültet” a számára kedvesebb oldalra.  Világos, hogy így nem egyenletesen terhelnénk a lovat.
     Ha oldalra lejtő terepen ügetünk, akkor a völgyfelőli első lábra ügessünk! Ezekre az „allűrökre” nem csak azért van szükség, hogy az oktató megnyugodjon, hanem a ló így fog egyensúly-ban mozogni, és a lábát is jobban kíméljük így .
(
Majd egy év múlva próbáljon egy kicsit, körön, direkt rossz lábon ügetni. Úgy fogja érezni, hogy legalább egy lábbal több, vagy kevesebb van a ló alatt. Remélem.)  
    
Húztam, halogattam, de most már látom megérdemli, mint habot a tortára, beszéljünk a
              vágtáról.      Ló és a vágta, szinte szinonímák.  Ha eddig főleg filmeken láttunk lovakat, akkor biztos, hogy azok az esetek 90 %-ában vágtáztak. Gyönyörű a vágtató ló látványa.  Érezzük benne az erőt, a gyorsaságot, a szabadságot.  Valóban a leggyorsabb, de - lehangoló tény-,  nagyon pazarló jármód a vágta.  Ha  csak vágtával akarnánk célba érni, egy nap alatt csak töredéke utat tudnánk megtenni mint lépésben és ügetésben. Nem valószínű hát, hogy a harcoló lovascsapatok, vagy egyéni hősök, reggeltől estig vágtáztak, mint a filmeken.   
Szóval a vágta alapesete egy háromütemes jármód.  Egy-egy egységét vágtaugrás-nak nevezzük. Fájdalom; a ló lábsorrendjétől függően,  lehet jobb lábra és bal lábra is vágtázni, de erről majd később. (Lábsorrend alatt azt értjük, hogy a ló a patáit milyen sorrendben teszi le a talajra).  
    Vágtázni (is) célszerű futószáron kezdeni.  Előnye; hogy az oktató tökéletesen tudja irányítani a lovat, hátránya; hogy a viszonylag kis kör és viszonylag nagy sebesség miatt  egy, már érzékelhető centrifugális erő keletkezik, amit a lovasnak rögtön tolerálni kell.         ( Különben, mint fizikai tanulmányaink alapján ismerjük; érintő irányába elhagyja a lovaglás színterét.) Vagyis egy kicsit, de nagyon kicsit, befele kell dőlnie! 
Ha tehát az oktató elindítja a lovat  vágtá-bapróbáljuk meg felvenni a mozgás ritmusát. Fontos, hogy a térd és a lábszár zárjon a ló oldalához, így nem vagyunk teljesen kiszolgáltatott helyzetben.      Ne dőljünk előre, és derekunkkal  kövessük a ló mozgását.  Ha nagyon muszáj, megfoghatjuk az első nyeregkápát, de ezt gyorsan felejtsük el, mert különben rossz testtartás alakul ki.  Gyorsan ki fog derülni, hogy a vágta nem is olyan rossz dolog.     Ahogy egyre többször próbálkozunk, és egy kicsit hozzászoktunk  ehhez az „édes-fanyar”  háromütemes mozgáshoz,  tegyünk próbát súlypontunk helyzetének katasztrófális összeomlásán (mert ugye ez történt) javítani.
Könnyítsünk!  No nem magunkon, hanem a lovon. Vagyis próbáljunk úgy terhelni a kengyelt, hogy testtarásunk leginkább hasonlítson a már sokszor említett „helyes” üléshez, avval a különbséggel, hogy fenekünk egy kicsit emelkedjen ki a nyeregből.  Időnként kicsit visszaülhetünk, de ne azért mert muszáj, hanem mert ezzel segítjük a ló előrehaladó mozgását. Talpunk síkja most is a vízszintes alatt legyen, mer különben máris halljuk a vezényszót: nyomd le a sarkad!  Lábfejünk ne legyen   
kifordítva, ne legyen sem elől sem hátul hanem  ott ahol az egyensúlyunk megkívánja, körül-belül a heveder mögött pár centivel. Térdünk szorosan zár a nyereghez. (Ha egy kezdő lovas a feltört térdét mutatja nekem, akkor nagyon megdicsérem.) Ne dőljünk túlságosan előre, akkora szárat fogjunk, hogy az öklünk a nyeregkápa előtt legyen egy kicsivel. Derekunk egyenes, könyökünk a derekunkhoz simul, fejünk előre néz (nem lefele)!     
Nagyon rossz szokás, ha  vélt biztonságunk érdekében olyan rövid szárat fogunk, hogy a karunk teljesen  előre nyúlik. Evvel elveszítjük az a lehetőséget, hogy az öklünk a szárral, teljesen függetlenül  testünk mozgásától, egy helyben, a már említett, nyereg előtti helyen maradhasson.  A szárnak nem aszerint kell „dolgoznia”, hogy testünk hogy mozog, hanem aszerint, hogy mit akarunk a lóval, általa, közölni.  És ügye teljesen világos, hogy súlyos hiba ha a szárat egyensúlyhibánk  korrigálására használjuk, vagyis kapaszkodunk benne.  
   
Mint már említettem, a „kezdő lovas” nagy bánatára, lehet bal lábra és lehet jobb lábra vágtázni. Bal körön mindig bal lábra, jobb körön (kézen) mindig jobb lábra KELL  vágtázni! ( Kivétel persze mint mindig, itt is van; az ellenvágta, de erről még nagyon sokáig nem lesz szó.)
Ha rossz lábra vágtázunk akkor azt halljuk vörösödő fejű és rekedt hangú oktatónktól, hogy hamiiis.
      Na persze.  De mi az, hogy hamis?  Igen, beszélhetnénk arról, hogy a külső hátsó láb indítja a vágtaugrást, majd a belső hátsó és a külső első ér talajra, amit a belső első követ, de jobb erről nem beszélni. Inkább nézzünk le a ló belső lábaihoz vágta közben, és ha azok előbbre vannak mint a külsők,  akkor helyes lábon vágtázunk.  Ha nem akkor vegyük fel a lovat, vagyis ügessünk, és próbálkozzunk újra.     
Van egy veszélyes lábsorrend, jármódnak nem nevezhető, a keresztezés. Ekkor az első lábak és a hátsó lábak más „láb”-ra ugranak. Látni is lehet és a ló mozgásán is lehet érezni. 
Ez hátrányos a lóra, ezért azonnal meg kell szüntetni!      Jó, ez eddig érthető.  De hogy vágtázzunk helyes lábon? Hát úgy, hogy  beugratjuk helyes lábra. Aha...világos...     Beugratás helyes lábra:          Amikor ez a feladatsor következik, kellően nem eltökélt  lovasaim fejében megfogalmazódik a gondolat: „nem kéne nekem inkább mégis kerékpároznom?”  és a lelkek mélyére látó, elgyötört szívű oktatónak pedig: „dehogynem”.   
De, gyengéd depressziónkat leküzdve, kezdjünk neki!  Haladjunk „közép ügetés”-ben, (tehát sem lassan sem gyorsan), helyes lábon, a hosszú falon. A rövid fal kezdete előtt egy kicsit fogjuk vissza a lovat. Félfelvétel.  Kezdő lovasoknál vagy , és kezdő lovaknál megengedett, hogy a ló fejét egy kicsit kifele fordítjuk,  külső állítás,  és  az íven haladó ló nyergébe határozottan beleülünk, megnyomjuk a lovat, lehetőleg a külső fenekünkkel erősebben, ezzel egyidejűleg a külső csizmával (sarokkal), heveder mögött megnyomjuk, ha kell megrúgjuk a ló oldalát ,külső csizmasegítség, és az elöbbi félfelvétel-ből kiengedjük a lovat, hogy a vágtaugráshoz meg tudjon nyúlni.
Szársegítség.  A beugrott lovat azonnal „belső állitás”-ba tesszük vissza. Az egész folyamat nem tarthat tovább két másodpercnél.
     Ha nem sikerült mindez két-három lépésen belül, akkor ne hajkurásszuk tovább a szegény párát, hanem vegyük fel, és kezdjük az egészet elölről.   
Csak akkor kezdjünk neki ha ülésünk és a „helyes ülés”-ben leírtak között jelentős mértékű korrelációt fedezhetünk fel. Ha például  gubbasztva elől fogjuk a szárat; semmiképpen.
     
Kedves „kezdő lovas” barátom. Mint látja, ez elég bonyolult dolog és lehet, hogy Ön már réges-rég önállóan vágtázik anélkül, hogy ezekről a „bohócságokról” akár csak valamit is hallott volna.
Lehet, hiszen mint bármiben, többféle úton el lehet jutni  ugyanabba a célba.
De én sok olyan haladó lovast láttam, akiknek a beugratás vágtába,  problémát okozott. Ki tudja hogyan tanult.  Ha viszont még kevésszer, vagy talán soha nem ugratta be a lovát helyesen, akkor újra és újra gondolja át a fentieket és persze próbálja a gyakorlatban alkalmazni.
       
Ha nem említettem volna, bal körön bal lábra , jobb körön jobb lábra kell vágtázni. Ha észrevesszük, hogy rossz lábon vágtázunk vagy vágtában másik „körre” akarunk átmenni, akkor   
átugrathatjuk a lovat a megfelelő lábra, de ezt hagyjuk későbbre. 
Mindig vegyük fel a lovat ügetésbe, és néhány lépés után ugrassuk be a megfelelő lábra! 



 
     GYAKORLATOK A LOVARDÁBAN

 
Most néhány olyan gyakorlatról fogok beszélni, amiket, vagy egy részüket időnként mindenkinek illik megcsinálni. A célja az, hogy a lovat kellően bemelegítsűk, ellazítsuk, idomítsuk, miközben a lovas is tanul és fejlődik.
1. Tanuljunk meg egyenesen haladni lépésben és ügetésben. Ez nem olyan egyszerű mint ahogy elsőre gondolnánk! Az alábbi ábrákon látható, hogy  a lovas és a ló gerince egy függőleges síkon helyezkedik el, tehát egyik sincs meghajolva. A lovas vállai vízszintesek és merőlegesen vannak a haladás irányára. Érdemes megkérnünk valakit, hogy csináljon egy két fotót rólunk szemből ( felülről nem biztos hogy elvállalják), hogy ellenőrizhessük     . tartásunkat.
 
 2. Most, hogy "megtanultunk" egyenesen haladni, jön csak az igazi probléma, ugyanis a lovardánk véges hosszúságú, elöbb-utóbb tehát be kell fordulni. Fordulni pedig csak hajlítás-ban szabad! Ez azt jelenti, hogy a ló gerince, felülről nézve kb. olyan ívben meghajlik mint az ív amin haladunk.
 
Sajnos a gyakorlat az,
(a rossz gyakorlat), hogy amikor a lovardában "körön" lovagolunk és a ló a kör közepe felé csapja le az íveket,  mi a külső szárat jól meghúzva próbáljuk a lovat "kint tartani",  hiszen ha az autó volánját jobbra tekerjük,  akkor az jobbra megy.  Csakhogy a lovunk ezt nem tudja, ezért kihajtja a fejét beejti a belső vállát  és kis duettünk mindenre jobban kezd hasonlítani mint a fenti ábrára.     Tehát ezt a gyakorlatot azonnal el kell felejteni!
Igen, de hogy kell "hajlítani"? Nem könnyű a feladat és ne keseredjenek el, ha nem fog rögtön sikerülni, ráadásúl a ló idomítottsági  fokától is nagymértékben függ.
Tehát : A belső csizmát hevederhez, a külső csizmát heveder mögé, kb. 10 cm-re helyezzük  és nyomást gyakorlunk a ló oldalára. Hogy mekkora nyomást az a lótól függ. Van amelyiknek egy sima érintés is elég, van amelyek egy kovácssatu erejére sem reagál.A belső szárral határozottal elhajlítjuk a ló elejét , a külső szár utána enged, de nem löttyed meg.  Most különösen fontos, hogy a két öklünk egymáshoz közel legye! A külső csizma nem engedi, hogy a ló "kiforduljon". Természetesen a mértéket itt is meg kell találni, nehogy az legyen, hogy a ló fejét jól befordítjuk, a ló pedig ellépked a másik irányba.
Ezen kívül még sok mindent megtehetünk a tökéletes végrehajtás érdekében (testsúlyáthelyezés stb), de ezek majd később, egy kis odafigyeléssel, kialakulnak. A lényeg az, hogy mindig törekedjünk arra, hogy a ló az ívekre "ráhajolva" forduljon.
    3. Most néhány olyan feladattal foglalkozunk amivel az előbbi készségeket gyakorolhatjuk.          a.   Átlóváltás:   Az alábbi rajzon látható, hogy ha az egyik kézről át akarunk menni a másik kézre, akkor a legegyszerűbb mód, az átlóváltás. Mindig a rövidfal végétől indul, vagyis a rövidfalról ráfordulunk a hosszúfalra, majd túlfordulva a másik rövidfal elejéhez megyünk de úgy, hogy a másik hosszúfalat még érintjük. Az átló közepén, ha ügetésben haladunk "átülünk", ha vágtába akkor átugratjuk a lovat, eleinte persze csak úgy, hogy közben néhány lépésre felvesszük ügetésbe.
 
b.   egyéb vonalvezetések
 
Ezeken kívül számtalan variáció létezik lépésben, ügetésben és vágtában, de nagyon fontos, hogy mindig helyes lábra és helyes hajlításban végezzük a gyakorlatokat.   


Rúdgyakorlatok
Mind a lovas,  mind a ló szempontjából nagyon hasznosak a rúdgyakorlatok.  Ezen azt érjük, hogy a földre vagy alacsony magasságra 5-6 rudat egyenes vonalban leteszünk és lovunkkal átmegyünk felettük. Ez ügetésben és vágtában történhet.  Ügetésben a rudak egymástól való távolsága azonos a ló lépéstávolságával, ami függ a lótól is és attól is, hogy nyújtani vagy  "tömöríteni" akarjuk a lovunkat.
A rudak lehetnek a földön de lehetnek valamilyen eszköz segítségével 10-50 cm magasságra a talajtól. Legelterjedtebb ilyen eszközök a cavalettik (ejtsd kavaletti)
 
Az egyértelműség kedvéért ezt a formációt járóiskolának hívjuk.    

 
A cavalettiket viszont le lehet tenni vágtához is, ennek nálam ugróiskola, vagy
vágtaiskola a neve. Ilyenkor a cavalettik távolsága egy vágtaugrás, 360 cm  +-50 cm. ( De inkább csak mínusz). A rudakat le lehet tenni egy, vagy több vágtaugrásra, vagyis a fenti távolságra vagy annak többszörösére
 
Vágtaiskolánál nem helyeslem a rudak közvetlen földre tevését mert a lovak ilyenkor hajlamosak rá, hogy  "belebiciklizzenek", vagyis két első vagy két hátsó lábuk közé vegyék a rudat, a cél pedig pont a fordítottja, vagyis hogy ugrásként vegyék. A rúdgyakorlatoknak számtalan formációja van és mindegyik hasznos többek között a ló tempójának szabályozására, vagy a lovas üléshibáinak javítására. 

Kommunikáció a lovardában
 

Ebben a szakaszban az oktató és a lovas közötti kommunikációról beszélek, a lovarda alatt a lovaglás területét értem.
Gyakran felmerül a Kezdő Lovas-ban, hogy "miért ordííít az oktató?". Hát (jó esetben) azért, hogy a lovas meghallja, hogy mit mond. Mégis; többször láttam, hogy az oktató finoman, halkan beszél és mérges ha lovas nem azt csinálja amit ő szeretne. Az oktató és a lovas között jelentős távolság lehet,  lovas eleve feszült állapotban van, és egyszerűen rosszabbul hall mint máskor. Pláne, ha a hallása "szelektív", vagyis csak azt hallja meg, amit akar.
Tehát az oktató kellő hangerővel, jól artikulálva, a lovas felé fordulva mondja el a mondókáját. Az sem baj ha egy kicsit" túllő a célon", és a lovas azt kiabálásnak érzi.  Az a véleményem, hogy inkább tőlem (az oktatótól)  féljen a lovas, mint a lótól. Más dolog, hogy fölöslegesen ordibálni nem célszerű, egyrészt mert az oktató bereked,  másrészt a lovas esetleg görcsösen leblokkol.
Felejthetetlen mesterem Hargitay Mátyás (Aranyszáju Mátyás-nak hívták a háta mögött),  művészi szinten tudott velünk ordítani. Néha csak úgy viszhangzott a lovarda. De sosem sértette meg a lovast, nem "cikizte ki" (pedig lett volna alkalma rá elég),  egy-egy igazán "szaftos" szó is elhangzott, de mindig "tudott váltani", humorral,  kedvesebb szavakkal feloldani a feszültséget. Nagyon fontosnak tartom, hogy az oktató tudja: meghallották-e mondanivalóját. Ezért célszerű, amikor ebben bizonytalan,  megkérdezni a lovast:  "érted mit mondok?".
Olyan viszonyt kell kialakítani, hogy ha a lovas nem érti az utasítást, akkor merje megkérdezni az oktatót, hogy az mit is akart mondani. Az oktatás  (edzés) ritkán vonatkozik csak egy lovasra.
Az utasítás hallható, érthető, egyértelmű és az adott személyre kijelölt legyen!  Sok lovas ugyanis hajlandó úgy értelmezni, hogy az utasítás mindig a másik  lovashoz szól.     
Az oktatott anyag minőségéről, színvonaláról pedig úgy gondolom; hogy a  pedagógia szerint  majdnem teljesen mindegy, hogy az adott pillanatban a tanár (oktató) milyen okosakat mond, hiszen a  "szó elszáll…"  hanem az a fontos, hogy a tanuló milyen  okos és jó dolgokat tud meghallani, megérteni, netán megtanulni.  Hogy még érthetőbb legyek:  lehetünk,  (na nem én hanem Te lehetsz), a világ legjobb lovasa, (kémikusa, fizikusa, esztergályosa, kőművese stb), ha a tanuló nem érti meg -előbb-utóbb- a tudásod rá vonatkozó részét,  akkor  az oktatás szempontjából ; nem sokat érsz!  Nota bene!  




  A tereplovaglásról. 

Kezdő lovasnak terepen lovagolni nagyon jó, de tilos.
Ennek ellenére, főleg egyedül kimenni: hiba. Nagy hiba. Kiengedni: bűn.
Kicsit bővebben. Ha kimegyünk lóval A TEREPRE egy bokor vagy erdőrészlet, esetleg  terepalakulat mögül bármikor elénk jöhet egy kerékpáros, egy nyúl, (kutya, őz, fácán, rőzseszedő néni, elefánt stb.) aszerint, hogy milyen terepen járunk. Már említettem, hogy a  lónak a szeme más mint a mienk és ezért ezeket a váratlan megjelenő "mozgásokat"- amik mindaddig "azonosíthatatlan tárgyak" míg szép nyugodtan meg nem nézheti őket, támadásnak véli és  megriad.
Ez általában nem tesz jót a "Kezdő Lovas"-nak, de a környékbeli mentőszolgálat munkáját is jelentős mértékben leterheli.      
A mi lovardánkban a hátsó pályát néhány fácáncsaládtól béreljük.  Néha, mikor megunják a végtelen arcátlanságot, hogy túl sokáig használjuk a területüket, elő-elő ugranak egy bokor mögül. A "mutogatós-bácsi"-tól nem ijedhet meg annyira egy nő, mint a ló a hirtelen kitörő madártól. Emiatt sok-sok lovasunk gyalogolt fel az istálló előtt megálló lováért.      
Ez tehát a hirtelen, váratlan események kockázata.  A másik dolog merőben technikai jellegű, ugyanis a terepen pl. fák vannak, ami mellett  el kell menni.  A ló biztos, hogy elmegy, de a  "KL" ( nevezzük most már így a kezdő lovast". ) lába nem biztos, hogy nem marad ott a fa törzsén. A lehajló ág alatt is biztosan elmegy a ló, de ha a "KL"-t nem szedik le a társai, akkor ott száradhat egy darabig. Emelkedőn felfele a "KL" jól belekapaszkodik a szárba  és -mintegy- a zablán keresztül felhúzatja magát. Ugye már beszéltünk róla, hogy a szár nem kapaszkodásra való
 
Mit csinál a haladó lovas?  Jó rövid, nagyon rövid szárat fog,  előrehajol,  átöleli a ló nyakát,  kikönnyít, vagyis kiemelkedik egy kicsit a nyeregből, és a nagyon rövid szár segítségével úgy irányítja a lovat, hogy az "esésirány" szerint menjen fölfele, vagyis ne forduljon ki oldalra, mert akkor könnyen elcsúszhat.
Lefelé léptetésnél, ( mert persze akár fel akár le, csak lépésről lehet szó, csak annyira dőljünk hátra amennyire muszáj,   ( jó lovasoknak nem muszáj mert nagyon erős térdtámasszal meg tudja magát tartani )  nagyon ügyelve  az "esésvonal"-ra, finom visszatartó szársegítséggel lebaktatunk.  Így a legrosszabb ami történhet, hogy a ló a fenekén lecsúszik.
Tehát kerülendő: 1.  Az esésvonaltól    való eltérés , mert akkor könnyen kicsúszik a ló hátsó lába
                              2. az , hogy a ló begyorsuljon, mert mint tudjuk … a lejtőn nincs megállás.
 
Ne ijedjen meg kedves "KL", ilyen lejtőn Önnek nem kell lejönni, csak a technika magasiskolájaként mutatom be ezt a régi  fényképet.  
A terepen találkozhatunk kisebb-nagyobb pocsolyákkal,  vízfolyásokkal, amiken illik átmenni, de vannak gyakorlatlan  lovak akik egy pohárból  kiloccsant vízben is az  Atlanti óceánt látják.   Természetesen találhatunk kidőlt fatörzseket és azokat nem megugratni, - ha jó helyzetben vannak-   ( csak akkor!!!)-  lehetetlen.   
Persze én itt nem arról beszélek, mikor  a lovarda terepvezetője felülteti  a "Jungfraut és a Gnedigefraut" egy-egy "zabja javát már rég megette" típusú lóra és végigsétáltatják  szegény állatot ( lehet hogy aznap ötödszörre)  a kijelölt vonalon, hogy este elmondhassák a hölgyek… "terepen voltunk". Ez is egy tisztességes szép és hasznos szakma, úgy hívják ,hogy vendéglátás. De mi most nem erről beszélünk.    


 Gondolatok a lóról-esésről 

Bevezetőként hadd idézzem Sixtus Equissimus, nagy római gondolkodó mondását; "Ha nem akarsz leesni a lóról, ne ülj fel rá". 
Szóval, előbb-utóbb mindenki leesik.  Rettegek mindig a kérdéstől, "hogyha ez így van, akkor mondjam meg, hogy hogyan kell jól leesni a lóról!"  Sajnos ennek a tételnek a tanulása a pólyában kezdődik,  azután folytatódik az óvodában, majd  az "elemiben", a tesi órákon, a grundokon és mindenütt ahol mozogni lehet.  De Ön, kedves kezdő lovas, úgy látom, már nem kisiskolás, és mivel nem kerülhetem meg a kérdést, megpróbálok válaszolni.  Úgy kell esni, hogy ne üssük be magunkat! ( Ugye érti.) Szóval, hogy a mozgásának energiáját a  leghatékonyabban csökkentse és testének állapota legjobban közelítsen a nyugvóponti helyzethez. 
Ehhez először is vizsgáljuk meg, hogy miért is esünk le.
Két alapvető helyzet van.  Az egyik az amikor a ló bambán néz ránk, és nem érti hogy miért fetrengünk a lábai előtt.
Ez is két alfajra osztható:
     A.) Felkészültségünk még súlyos hiányosságokkal terhelt.       Megoldás: tovább kell gyakorolni. 
     B.) Túl sokat ittunk.      Megoldás: nincs. 
A másik alapvető helyzetet "kedvencünk akciója" gyűjtőfogalommal szeretném jelölni.
Ennek négy alfaja van:
A.) Kirúgás, ugrálás. Leggyakrabban akkor történik, ha a ló nincs eleget mozgatva és mikor végre kikerül az istállóból; kiviháncolja magát. Úgy mint a  gyerek az iskolai szünetben az udvaron. Rájuk azt mondják: ugrál mint egy kiscsikó. Ezzel a jelenséggel nincs mit kezdeni, ha a ló kirugdalta magát, meg fog nyugodni.  ( Ezt persze csak akkor látjuk meg, ha megérjük.) Téves gondolat, hogy a ló azért rugdal, mert le akar minket dobni. A Rodeón, - amit a filmeken látunk - sem azért rugdal a ló mert "képzetten gonosz", hanem azért, mert egy szíjjal elszorítják a vékonyát és ez nagyon fáj neki. Mihelyst meglazítják a szíjat; a ló megnyugszik. 
B.) Megriadás. Valamilyen külső dologtól, zörejtől, mozgástól megijed a ló és elkezd cirkuszolni.  Persze van olyan ló is, aki alig várja, hogy megijedhessen már valamitől, hogy egy jó nagyot ugrálhasson.  A fenti két esetben legtöbbször azért kerülünk a talajra, mert a ló a két hátsó lábával felrúg a levegőbe. Ha időben észleljük a szándékát és jól hátra tudunk dőlni, akkor a csípőnkkel ki tudjuk védeni a rúgást, úgy, hogy a fejünk szinte a ló farát érinti, de ha előre dőlve kapjuk az áldást, akkor a ló mozgásának iránya merőleges lesz a gerincünkkel, kirugózásra nincs lehetőség. Tehát elindulunk nagyjából a függőleges irányába. (Először fölfelé, azután lefelé). (RAJZ) 
C.) Elragadás. Legtöbbször "megriadás"-sal és "ugrálás"-sal kezdődik. A ló megiramodik. Lehet, hogy ugrál is közben. Mi megijedünk. Mi, hogy biztonságba érezzük magunkat, átöleljük a ló nyakát. Biztos, hogy így leesünk. MEGTANULANDÓ:Akármilyen veszélyes helyzetbe kerülünk, sosem előre, hanem mindig hátra próbáljunk dőlni !   
      Ha viszont már nincs menekvés, tudjuk, hogy poros lesz a ruhánk, ne ragaszkodjunk a végsőkig a lóhoz, időben katapultáljunk, nehogy alákerülve, véletlenül ránk lépjen.
 
A ló, egyébként szinte sosem lép az emberre. Bátran elé lehet feküdni, ha lát.
(Más kérdés, hogy kevés lovat lehet egy fekvő emberen átléptetni vagy ugratni.) De ha már az összes lába a levegőben van, egyiket-másikat előbb-utóbb le kell tennie szegénynek, és ha mi éppen ott vagyunk akkor az kellemetlen. 
D.) Ellenszegülés. Ez leginkább akkor következik be, ha a lovat komolyabb feladat elé, például ugratás, állítjuk.
Két alapesete van:  l. Kitörés.  Egyenesen haladunk (általában vágtában) az akadály felé,  és lovacskánk az utolsó pillanatban jobbra vagy balra elugrik. Mi persze - mivel következetesek vagyunk és mert ismerjük a tömeg-tehetetlenség törvényét, egyenes irányba folytatjuk utunkat. Persze már a ló nélkül.  
                                 2. Megállás. Egyenesen haladunk a fenti módon, de derék barmunk úgy gondolja, hogy csak egy darabig megy és az akadály előtt 1 cm-re  hirtelen megáll.  Mi nem!  (lásd:  fenti tétel.) 
Ezek az esések, érdekes módon általában nem olyan veszélyesek, mint amilyen látványosak, egyrészt, mert gyakorlott "esőkről" van szó, másrészt pedig, ha tényleg gyakorlott az illető, egy szép szaltóval talpon (vagy majdnem talpon) landol a lovas .  
Összefoglalás:1.    Ha már érezzük, hogy le fogunk esni, ne halogassuk mert így több befolyásunk lehet az érkezésre.           2.      Még véletlenül se akarjuk a ló nyakát átölelni.
                             3.   Ne essünk pánikba (könnyű mondani) mert akkor mint egy zsák krumpli fogunk földreérni. Izmaink maradjanak tónusban, feszítsük meg őket, karunkkal, lábunkkal tompítsuk az esés energiáját, és próbáljunk tovább gurulni, hogy ez az energia lassabban emésztődjön fel.
"És mindenek fölött, mint napra éj következik, hogy" …  ne rettegjünk az eséstől! 

Az ugratásról.
 

A lovassportnak sok fajtája van. (Figyelem: az ügető és a galopp nem lovassport, hanem lósport!)
Az egyik a díjlovaglás. Itt 20X40 vagy 20X60 m-es négyszögben kell különböző feladatokat végrehajtani a lóval.
Cél, hogy a ló és lovas a legtökéletesebben dolgozzanak. Az eredményt a zsűri pontozással dönti el.
Másik, talán leglátványosabb sportág a díjugratás.  Ekkor egy zárt pályán akadályok vannak elhelyezve és azokat megadott sorrendben, szintidőn belül kell megugratni. Az akadályok leverhetők de a "verés"-ért hibapont jár. A hibapont nélküli vagy azonos hibapontú, lovasok között a minél kevesebb idő dönti el a verseny sorrendjét
A militari összetett sportág.      Ugyanaz a páros (ló-lovas) először egy díjlovas programot hajt végre, majd egy díjugrató-pályát abszolvál, végül pedig egy terepen kijelölt fix akadályokkal illetve tereptárgyakkal tarkított pályán megy, mit megy: száguld végig. És bár ez nem egy nap alatt történik, elképzelhető, hogy milyen összetett tudásra van szüksége úgy a lovasnak mint a lónak.
Visszatérve az ugratáshoz. Az ugrás a ló természetes mozgásformája. Minden ló tud ugrani, hiszen a vágta is ugrások sorozata. A letett akadályok ugratását akkor érdemes elkezdeni, amikor a lovas már elégséges biztonsággal vágtázik. Először persze kis akadályokkal kell kezdeni. Egy cavaletti éppen elég. Lényeg az, hogy folyamatosan vágtázzanak rá és ezt nagyon sokszor ismételjék (Nem egy nap nagyon sokszor).
 Elő fog fordulni, hogy a lovas "elmarad". Ez azt jelenti, hogy a nyereg utoléri a lovas fenekét, megdobja a lovast és az előre esik. A rosszabb eset amikor a lovas a szárba kapaszkodva "vontatja" át magát az akadályon.  Ezt minden ló előbb-utóbb megunja     és rosszallását is kifejezi.
Jó rávezető feladat azt kérni a lovastól, hogy az elugrás pillanatában próbálja kicsit átölelni a ló nyakát, de leérkezéskor természetesen már újra visszaül. Ezután lassan-lassan emelni lehet az akadály magasságát, de persze csak óvatosan. Nagyon sok múlik a lovon. Ha az kedvvel, szívesen ugrik, akkor a "KL" hamar rájön az ugratás ritmusára, ízére.
És itt térnék ki arra, hogy milyen lovat válasszon, vegyen a kezdő lovas.  A mesék birodalmába tartozik az, hogy a kezdő gyereknek a papa vesz egy csikót és ahogy együtt felnőnek majd egymást tanítgatva szép eredményeket érnek el.
Ezek nagyon megható történetek, bepárásodott szemek millióit okozták már, egy a probléma velük, hogy nem igaz.
A kezdő ló ugyanolyan képzetlen mint a kezdő lovas. Vak vezetne világtalant. Nem.  Ha lehet egy jól képzett, nem túl fiatal lovat válasszunk ami megtanítja a kezdő lovast lovagolni. Majd ha a Kezdő Lovas már nem kezdő, Ő is taníthat kezdő lovat. Szóval, ha egy akadályt már elfogadhatóan ugranak, be lehet vonni egy másikat is, harmadikat is és így tovább, míg végre eljutnak oda, hogy 10-12 akadályt folyamatosan abszolválnak, vagyis "mentek egy pályát". Eközben megtanulja a lovat irányítani, előrehajtani, vagy éppen visszafogni, jó íven fordulni stb. Erről persze hetekig lehetne beszélni de a legjobb, ha csináljuk
 
Úr Isten! Mit csinál? Most látom, hogy maga már nem Kezdő Lovas.
Azonnal keressen egy új oktatót!  



Utószó.

Nyájas olvasó!  Ezennel megkövetek mindenkit,  akit ortodox vagy eretnek ( mindkettőért égettek már embert) tanaim megbántottak. Ha egy-két kellemes délutánt és néhány új ötletet tudtam szerezni illetve gerjeszteni a lovakhoz, a lovagláshoz, akkor ez a könyvecske elérte célját. Tudom, hogy sokféle úton el lehet jutni egy célhoz és tudom, hogy sokféle cél lehet. Én egyféle célt és utat vázoltam, mert… én így gondolom.      



JÓ LOVAGLÁST KIVÁN:  a SZERZŐ